Miért ne rendelkezhetnénk mi magunk adónk 1+1 %-val, ha arra törvény adta lehetőségünk van? Erre szeretnénk buzdítani minden keresetszerű jövedelemmel rendelkező (nyugdíjasok és tanulók nem), magyar állampolgár, reformátust vagy egyházunkkal, gyülekezetünkkel szimpatizáló testvérünket és barátunkat, hogy éljen törvény adta lehetőségével! Bérből és fizetésből élőknél, ha helyettük munkáltatójuk készíti el az adóbevallást, a munkáltatónak kell leadni szabályszerűen, zárt borítékban, a borítékon kívül csak az adózó nevét, címét és adószámát kell feltüntetni. Fontos, hogy rajta legyen az aláírásunk a borítékon, átmenve a boríték nyelvén. A borítékban külön lapon kell megnevezni a támogatandó egyház nevét és technikai számát, illetve a támogatni kívánt alapítvány adószámát.
Adónk első 1%-val református egyházunkat támogathatjuk (ez a pénz nem jut el a gyülekezethez!), egyházunk ebből finanszírozza szociális intézményeit, múzeumait, egészségügyi intézményeit. A másik 1%-t pedig valamely közhasznú intézmény (alapítványt) támogatására fordíthatjuk. Így ezzel az 1%-kal gyülekezetünk "Örökélet Beszéde" Alapítványát, amellyel közvetlenül a Jászberényi Református Gyülekezet életét, óvodájának létét segítjük. Az 1 és 1% nem vonható össze. Nem lehet tehát sem két egyházat, sem két alapítványt egy-egy százalékkal támogatni.
A Magyarországi Református Egyház
technikai száma: 0066
"Örökélet Beszéde" Alapítvány
(Gyülekezetünk közhasznú alapítványa)
Adószáma: 19221317 - 1 - 16
Támogatását, és adójának 1+1%-nak felajánlását köszönjük! Ne felejtse el Isten adakozásra való ígéreteit:
"Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked." Máté 6:4-5.
"Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert "a jókedvű adakozót szereti az Isten". Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre." 2Korinthus 9:6-8.




















